csodaország.*
2010. május 6., csütörtök
Ott ült velem. Sütött a nap, egészen gesztenye barna haján játszott a fény. Nevettünk. Ránéztem, visszanézett és elképesztően mélyre süllyedtem a barna szemekben. Innen nincs már kiút. Gyermeki őszinteséggel fejezett ki mindent a testünk, ahogy egymás felé fordultunk. Nevettünk. Néztük egymást végtelennek tűnő pillanatokig. Nevettünk. Órákon át ültünk ott.Az idő már nem létezett. A világ sem. Ketten voltunk benne és tökéletesnek éreztük.Az nem lehet, hogy ez az érzelem halmaz ami akkor ott forrt bennem eltűnjön. Nem fog! Nem akarom! Húzom magamhoz,ölelgetem,dédelgetem és vigyázok rá. Tudom, rájöttem az életemre.az értelemre. Isteni megvilágosodásomban láttam magam amint vele élek.Azért született az életünk, hogy összefonódjon. Éltesse a világot! A létezés egyszerű szépségét. Ami mindenhol árad. Akár egy jó sör vagy egy kellemes cigaretta mellet. vagy mikor kirobban belőlünk amikor egymás kezét fogva teljes erőből szaladunk le a dombon a világ karjaiba. Ó gonosz világ, nem árthatsz nekünk.Karjaidban tökéletes békére lel ki saját békéjét felfedezte önmagában. Ki megérti saját puszta létezésének örömét és értékét. Próbálom mindennap érezni. nem elfelejteni, hogy az élet legszebb ajándéka maga az élet, függetlenül attól, hogy azt magányosan egy fa alatt vagy a párunkkal esetleg családunkkal,barátainkkal töltjük. Fedezzétek fel magatokban az összes pozitív érzést ami életünk mozgató rugója. Hívhatjuk szerelemnek, örömnek, bolondságnak. De semmilyen szó nem tudja vissza adni az élet szépségének jelentését. Azt, hogy mit jelent számunkra csupán az a tény,hogy hahó itt vagyunk, élünk. ver a szívünk, érzékelünk,érzünk. Emberi kiváltásunk ez. Használjátok hát ki a bennetek rejlő csodát. Ne féljetek az élettől vagy a világtól.
Üljünk ki együtt az élet nagy padjára és nevetve nézzük egymást..
Csak Lillát hagytad volna csak magát..
nekem, s most panaszra nem hajolna gyászos énekem. Érezte már valaki azt, hogy két hónapon keresztül önmaga mögött jár két lépéssel? Mindig le vagyok maradva. Mit csinál most Lilla? Miért csinálja? Mit érez? Összezavarodott Lilla. Teljesen mámoros, szerelemben úszó és összezavarodott. Szereti a napsütést.Valamiért lóg a suliból és rengeteg citromos gössert iszik. Lucky Strikeot szív. Sarut hord.Melegben, hidegben. Ó a lét elviselhetetlen könnyűségei! Milyen szép is élni.Aha már akinek. Érzem, hogy lassan maga alá temet a szürke hétköznapok ködfátyla és félek, hogy mi lesz ha nem tudok előle elmenekülni. Menekülni? Szembenézni? A hétköznapokkal. Csak a munka meg az iskola, túlhajszolt huszonéves élet. Drága fiatalságunk elvesztegetése felesleges dolgokra. De mégis megtesszük. Belénk van kódolva. Iskola, munka. Mi lenne ha egy nap úgy tenne minden ember ahogy éppen kedve tartja. Káosz lenne? Nyilván. De mindenki boldog lehetne egy napra. Feküdhetne a párjával az ágyban ahelyett, hogy azon aggódna mit csinál épp a titkár nőjével. Csak enni és wécére kelnének fel. Édes emberi szükséglet gyanánt palacsintát és rántottát esznek. Szeretik egymást. De csak ma. Mert csak ma tehetik meg azt amit akarnak. Talán a nő bevállalósabb lesz az ágyban. Talán a férfi kivételesen nemcsak magára gondol. Talán a függöny is el van húzva. Süt a nap a belvárosban. Megvilágítja őket ahogy a fehér ágyon fekszenek. Meztelenek. a férfi a nőt fotózza. Utána esznek wécéznek.Később olvasnak. Híreket néznek. Lassan rájönnek miért is vannak oly távol egymástól. Elválasztja őket a kötelesség tudat és a szükség a pénzre. a munka. Pedig érezhetnének így mindennap. Amikor csak kedvük tartja szerethetnék egymást. Talán ezután máshogy gondolnak egymásra. De másnap mikor mindenkit szólít a kötelesség, újfent elfelejtik a közös világot. Az élet értelmét. A szeretetet. A gondoskodást. A napot amikor végre élhettek. Együtt.
Nem számít semmi más az életben ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, ha tudjuk rá számíthatunk.
És végül is eltűnik a szürke félhomályban.
Csak a város marad, és te. A fények, az utca, az emberek. Együtt örökre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)