Ott ült velem. Sütött a nap, egészen gesztenye barna haján játszott a fény. Nevettünk. Ránéztem, visszanézett és elképesztően mélyre süllyedtem a barna szemekben. Innen nincs már kiút. Gyermeki őszinteséggel fejezett ki mindent a testünk, ahogy egymás felé fordultunk. Nevettünk. Néztük egymást végtelennek tűnő pillanatokig. Nevettünk. Órákon át ültünk ott.Az idő már nem létezett. A világ sem. Ketten voltunk benne és tökéletesnek éreztük.Az nem lehet, hogy ez az érzelem halmaz ami akkor ott forrt bennem eltűnjön. Nem fog! Nem akarom! Húzom magamhoz,ölelgetem,dédelgetem és vigyázok rá. Tudom, rájöttem az életemre.az értelemre. Isteni megvilágosodásomban láttam magam amint vele élek.Azért született az életünk, hogy összefonódjon. Éltesse a világot! A létezés egyszerű szépségét. Ami mindenhol árad. Akár egy jó sör vagy egy kellemes cigaretta mellet. vagy mikor kirobban belőlünk amikor egymás kezét fogva teljes erőből szaladunk le a dombon a világ karjaiba. Ó gonosz világ, nem árthatsz nekünk.Karjaidban tökéletes békére lel ki saját békéjét felfedezte önmagában. Ki megérti saját puszta létezésének örömét és értékét. Próbálom mindennap érezni. nem elfelejteni, hogy az élet legszebb ajándéka maga az élet, függetlenül attól, hogy azt magányosan egy fa alatt vagy a párunkkal esetleg családunkkal,barátainkkal töltjük. Fedezzétek fel magatokban az összes pozitív érzést ami életünk mozgató rugója. Hívhatjuk szerelemnek, örömnek, bolondságnak. De semmilyen szó nem tudja vissza adni az élet szépségének jelentését. Azt, hogy mit jelent számunkra csupán az a tény,hogy hahó itt vagyunk, élünk. ver a szívünk, érzékelünk,érzünk. Emberi kiváltásunk ez. Használjátok hát ki a bennetek rejlő csodát. Ne féljetek az élettől vagy a világtól.
Üljünk ki együtt az élet nagy padjára és nevetve nézzük egymást..