Hol vagy? Merre jársz? Miért töltök minden estét nélküled? Miért sírom álomba magam minden este mikor nem érezlek magam mellett? Gyere kérlek. Megfulladok nélküled. Elvesztem a mindenségben. Kellesz mint egy falat kenyér. Kínoz az éhség, a hiányod. Meddig kell még nélkülöznöm szemeid megnyugtató csillogását. Karjaid védelmét. Szavaid könnyűségét. Tenyered hűvösségét a forró éjszakákban, mikor karjaidba bomlok a gyönyörtől. Mindennap, minden magányos éjszaka erre gondolok, hogy így talán könnyebben alszom el nélküled. De elviselhetetlenebb lesz ez az egész. Miért mentél el? Hova tűntél? Kitaszítjuk életünkből egymást és ezután már nem létezünk? Nem tudom elviselni a magányt, és még magamnak is nehéz bevallani, hogy még ennyi idő után is forrón, örök hűséggel szeretlek.
Felemészt a magány. Lassan vége mindennek. De tudnod kell, hogy fájdalmam minden perce öröm volt mert szerethettelek a saját önző és morbid módomon is.
Örökké az enyém, örökké a Tied, örökké a Mienk.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése